2024. május 12. vasárnap
Pongrác, Gyöngy

Somogyisok Rákóczi nyomában

A Határtalanul program keretében lehetőséget kaptunk arra, hogy ellátogassunk Szlovákiába. Azokat az emlékezetes helyszíneket látogattuk meg, amelyeket egykor Rákóczi Ferenc is bejárt. Az első napon már hazánkban is találkoztunk egy látványossággal, ez volt a sárospataki vár. Majd mikor Szlovákiába értünk, ellátogattunk Királyhelmecre, ahol a helyi magyar nyelvű iskolával ismerkedtünk meg. Az iskola 2 tanulója bemutatta az intézmény történetét és jelen állapotát. Az általunk készített díszekkel fel is díszítettük kortársaink osztályát. Ezután az utunk a helyi gyermekotthonba vezetett, ahol átadhattuk az általunk gyűjtött adományokat a gyerekek nagy örömére. Innen indultunk Borsi településre, ahol Rákóczi szülőhelyét látogattuk meg, a róla készült mellszobrot megkoszorúztuk és az ottani várat is megtekintettük. Ezután Eperjesre, majd a nap fénypontjának ítélt helyszínre, Szepesváraljára utaztunk, ahol a Magas-Tátrát is láthattuk és a szepesi várat is bejárhattuk. A várból gyönyörű kilátás tárult a már említett Magas-Tátrára, és az alatta elterülő völgyre. Egy szűk csigalépcső vezetett fel a vár legmagasabb tornyába, ahonnan be lehetett látni az egész várat és környezetét. Majd szállásunkhoz utaztunk, ahol vacsora után sétálni is volt lehetőség a közeli erdőben.
Második napon a reggeli után buszra szálltunk és első úticélunk Igló volt, majd Késmárk és Lőcse következett, ahol a főtér bejárásával és a szégyenkalitka megnézésével töltöttük az időt, majd elfogyasztottuk az ebédünket egy itteni étteremben. Ezután ismét a hegyeket vettük célba és a Csorba tavat jártuk körbe, ami egy kimerítő, ám mégis csodálatos túra volt. Majd ismét visszatértünk a szállásra, s megvacsoráztunk.
A harmadik, vagyis utolsó nap sem telt élménymentesen, elképesztő nap volt ez is. Először az Andrássy kastélyt néztük meg Betlérben. A részletes körbevezetés nyomán megismerkedhettünk a kastély egykori lakóinak életével, történetével, életvitelével. Az azt körülvevő angolpark egy részét is láthattuk. A következő Rákóczihoz kapcsolódó emlékhely Rozsnyó volt, ahol szalagot kötöttünk a nagy fejedelem szobrára. Ezután Kassára utaztunk, ahol a Szent Erzsébet Dómot csodálhattuk meg, majd kikapcsolódás gyanánt- a hazaút előtt- a helyi plázában kaptunk néhány óra szabadidőt. Miután a vásárlást befejeztük elindultunk hazafelé. A buszon totót hirdettek a három nap eseményeiről. A 10 legjobb versenyző jutalomban is részesült.
Mindnyájunk nevében beszélhetek mikor azt mondom, ez a kirándulás remek volt. Fantasztikus élményekkel gazdagodtak hetedik évfolyamunk tanulói, amelyeket soha nem felejtünk majd el. Örülök, hogy közelebb kerülhettünk a Rákóczi család életéhez.

Rostás Renáta Ida 7. b osztályos tanuló

EFOP-3.3.5-

EFOP-3.2.5-

 

 

 

 

 

 

Alapítványunk

1szazalek

© Somogyi Rezső Általános Iskola.

Somogyi Rezső Általános Iskola
4600 Kisvárda, Szent L. u. 35. - Telefon: 06 45 415 051 - e-mail: somogyirezsoaltisk@gmail.com

Adatvédelmi tisztviselő neve és elérhetősége:
Dr. Ráti Angéla - 4600 Kisvárda, Kodály Zoltán utca 15/A. - Telefonszám: 06-45-795-202 - Email: angela.rati[kukac]kk.gov.hu